A kisebb bravúr összejött, a nagyhoz csak egy pici hiányzott

2021. november 27.

A magyar Davis-kupa csapat 2-1-re kikapott Ausztráliától a szuperdöntő első napján.

 

Piros Zsombor vs. John Millman

Piros Zsombor a Davis-kupa világcsoportja előtt azt mondta, ha ő játssza az egyest, minden percét ki fogja élvezni és mindent meg fog tenni a győzelemért. Nos a 2021-ben fantasztikusan teniszező 22 éves játékos meg is kapta a bizalmat Köves Gábortól és ő lépett ki először tétmérkőzésre a Pala Alpitour Arenában. 2018-ban a csehek ellen Piros már bizonyította, hogy képes elkapni a nagyvadakat is, hiszen akkor a világcsoport osztályozójában hatalmas küzdelemben öt szettben legyőzte Jiri Veselyt. A Davis-kupában pedig már számos alkalommal láthattuk, hogy a világranglistás helyezések mit sem számítanak ezekben a párharcokban. Szombaton pedig egy újabb ilyennek lehettünk szemtanúi, hiszen Piros úgy tűntette el már az első néhány gémtől kezdve a közte és John Millman között lévő több mint 200 hely különbséget a világranglistán ahogy illik.
A magyar teniszező remekül kezdte a meccset és dupla brékelőnybe is kerülhetett volna, ám ahogyan az ausztrál is szépen lassan belemelegedett a meccsbe, úgy vált egyre kiélezettebbé a küzdelem. Millman nagyon koncentrált volt a kulcsszituációkban: a saját adogatása mögött az első játszmában kilencből hét bréklabdát is hárított, míg Piros adogatásánál háromból három lehetőséggel élt és így 6:4-re meg is nyerte a szettet. A második játszma hasonló csatát hozott mint az első, s noha a fogadóesélyek mögött továbbra is az ausztrál volt a jobb, ebben a szettben már Pirosnak is voltak hárított bréklabdái, amik nagyon kellettek ahhoz, hogy eljussanak 4-4-ig. Ekkor pedig a magyar játékos megtörte a korábban a világranglistán 33. helyen is álló teniszezőt és 6:4-re kiszerválta a játszmát. A döntőszettet Zsombor kezdett jobban, azonnal elvette ellenfele szerváját és végig igyekezett stabil és koncentrált maradni, s noha Millman egyszer még visszajött, de utána az ATP-világranglista 282. helyén álló Piros újfent brékelt és ezt már nem engedte ki a kezei közül. A mérkőzést végül fogadóként sikerült befejezni, hiszen az ausztrál nem tudta kiharcolni a meccsben maradást és a magyar Davis-kupa válogatott így 4:6, 6:4, 6:3-ra nyerte az első egyéni meccsét köszönhetően Piros Zsombor fantasztikus küzdeni tudásának.




Fucsovics Márton vs. Alex de Minaur

Előnyből várhattuk a magyar-ausztrál párharc csúcsmeccsét, két top 50-es játékos csapott össze egymással. Az utóbbi években a Davis-kupa csapat vezére és hőse, Fucsovics Márton HARMINCADIK győzelmére hajtott a sorozatban, ám ehhez a korábban a 15. helyen is álló de Minaurt kellett volna legyőzni. Nagyon szoros első szettet hozott a nyitójátszma, mindketten brékelték a másikat és ugyan a hajrában Fucsovics 5:5-nél 30-0-ra is vezetett végül elbukta adogatójátékát és aztán az ausztrál lezárta a szettet. A másodikban Marci rögvest brékelőnybe került, s nagyon higgadt, okos és bátor játékkal 6:2-vel egyenlített. Jöhetett a harmadik, egyben döntőszett, amely minden képzeletet felülmúlt.
Heroikus küzdelem, több mint három órán át tartó mérkőzés és végül döntőszett tie-break. Ám előtte 6:5-nél még a meccs megnyeréséért adogathatott de Minaur, ám meccslabdáról bukta el a szerváját, Marci pedig ezzel kiharcolta a rövidítést. Abban viszont sajnos sok volt a hiba és az ausztrálok fiatalja élt a lehetőségeivel, aminek köszönhetően végül 7:2-re megnyerte a tie-breaket és így 7:5, 2:6, 7:6-ra győzött a hősiesen küzdő Fucsovics ellen. Érdekesség, hogy Marcinak 21 bréklabdája volt a meccsen, azonban de Minaur 15-öt hárított ezek közül, s mivel így az ausztrálok megnyerték első meccsüket a Davis-kupa szuperdöntőjén jöhetett a mindent eldöntő páros meccs.



Marozsán Fábián/Piros Zsombor vs. John Peers/Alex Bolt

Érthető módon a háromórás küzdelem után a fél óra pihenő nem volt elegendő Fucsovics Mártonnak ahhoz, hogy párosban is ütőt ragadjon, így a Davis-kupában debütáló Marozsán Fábián mellett Piros Zsombor lett a másik párosjátékosunk. A túloldalon azonban egy igazi specialista állt a háló túloldalán, hiszen John Peers személyében egy párosban kétszeres világbajnok, egyszeres Grand Slam-győztes és olimpiai bronzérmes teniszezőt köszönhetett a torinói közönség. Érthető módon így partnere Alex Bolt volt a duó sebezhető pontja. Szorosan kezdődött a meccs, 2-2-ig fej-fej mellett haladtak a párosok, azonban a magyar kettős 40-0-ről 3-2-es ausztrál vezetésnél elbukta a szerváját és ezzel gyakorlatilag elkönyvelhette az első szettet a Peers/Bolt duó.
A második játszma aztán a párosban is ritkán látható küzdelmet és izgalmakat hozott. A felek úgy jutottak el 6-6-ig, hogy egyik kettősnek sem volt bréklabdája és a tie-break talán a Davis-kupa szuperdöntőjének legnagyobb csatájú rövidítését hozta. Két mérkőzéslabdája is volt az ausztráloknak, ám végül 13:11-re a mieink nyerték a tie-breaket és ezzel együtt a szettet is. A döntőjátszma 2-1-es ausztrál vezetésnél hozott szomorú momentumot a szempontunkból, brékelőnybe kerültek Peersék, ami azért tűnt aggasztónak, mert addig még egyszer sem bukták el a szervájukat. Noha az egyik gémben 0:30-is volt a mieinknek, de az ausztrálok megőrizték az adogatásukat és ugyan 5-2-es vezetésnél volt meccslabdája ellenfelüknek, de Marozsán pontos adogatással hárította azt. Végül Peersnék kiszerválták a találkozót, s így 6:3, 6:7, 6:3-ra nyerték a párost, amivel az ausztrálok 2-1-re győztek a párosításban. Le a kalappal minden játékosunk előtt, hiszen Piros Zsombor két meccsen is fantasztikusan küzdött, nem beszélve Fucsovics Mártonról, akinek karnyújtásnyira volt a győzelem és nem szabad elmenni a Davis-kupában először és a magyar válogatottban 64. játékosként pályára lépő Marozsán Fábián mellett sem, aki szintén jó teljesítményt nyújtott.


Folytatás vasárnap az ausztrálokat 3:0-ra legyőző horvátok ellen, ahol egy esetleges 3:0-s magyar siker csoportelsőséget jelente. Bízzunk benne, hogy összejön a bravúr. Hajrá magyarok!


Magyarország–Ausztrália 1:2
Piros–Millman 4:6, 6:4, 6:3
De Minaur–Fucsovics 7:5, 2:6, 7:6 (7–2)
Bolt, Peers–Piros, Marozsán 6:3, 6:7 (11–13), 6:3

Image F
Image D