A hét hőse: Marozsán Fábián
Ki más lehetett volna…? Egyéni tornagyőzelem az ATP Challenger Touron, ezzel újabb nagy ugrás a világranglistán – de mivel Indian Wells miatt ezen a hétfőn nem adtak ki frissített hivatalos rangsort, azt még nem tudjuk, pontosan hány helyet lép előre. A jelenlegi állás szerint 29-et, de ezen a héten is versenyez – méghozzá itthon, Székesfehérváron, a Kiskút Openen, 50-es challengeren –, és ha sikerül átmentenie az antalyai formáját, még tovább nyomulhat előre a listán, egészen a top100 közelébe.
- Gratulálunk az újabb szép sikerhez! Gondoltad volna, hogy ilyen zökkenőmentesen megy majd az átállás a salakra?
- Abban bíztam, hogy jobban tudok alkalmazkodni a salakhoz, mint a kemény pályához, legalábbis az utóbbi évek tapasztalata ez volt – válaszolta az előző héten 75-ös challengert nyerő Marozsán Fábián, aki hétfőn repült haza Törökországból, és kedd reggel utazott le Fehérvárra. – Azt azért nem mertem volna gondolni, hogy az év első salakos versenyét megnyerem. Az utóbbi időben nem nyertem túl sok meccset, nem volt túl magas szinten az önbizalmam, és annak is örültem volna, ha sikeresen túl vagyok mondjuk az első két fordulón, úgy voltam vele, ha valaki a verseny előtt azt mondja nekem, hogy elődöntőt játszom, azt azért aláírtam volna. De amikor már ott voltam, úgy éreztem, kezdek belejönni, kezdett kicsit jobb lenni a játékom, és kezdtem megszokni a körülményeket. Voltak nehéz meccsek, mentálisan nehéz pillanatok, és azt gondolom, hogy ezeket szépen át tudtuk vészelni, gondolok itt most saját magamra és a jelenlegi kis csapatomra, mert nem edző volt velem, hanem egy barátom és egy családtag, akik nagyon sokat segítettek ebben az időszakban.
- Utólag melyik meccsed tűnt a legnehezebbnek? Mert az eredmények alapján nem a döntő volt az, ahol még egy 6:0-t is kiosztottál.
- Az eredmények alapján talán nem a döntő volt a legnehezebb, viszont mentálisan nagyon nehéz volt, mert nagyon-nagyon rossz körülmények voltak: esett az eső, nagyon saras volt a pálya, nagy szél fújt a beütés idején… Mentálisan mindig más egy döntőt játszani, mint bármilyen másik meccset, tehát ilyen szempontból az volt a legnehezebb. Ami előtte volt, abból talán a legjobb nyolc közötti, amikor a lengyel Michalskival játszottam, és az első szettet elbuktam 6:1-re, meg kellett fordítani.
- Hogyan néztél a finálé elé az osztrák Ofnerrel szemben? Aki idén már háromszor győzött magyar játékos ellen – először épp ellened, még januárban, Tenerifén.
- Igen, ott kemény pályán játszottam ellene, azért azt tudni kell, hogy neki jobban fekszik a kemény borítás szerintem, mint a salakos. Ott megvert engem is, Mátét is, utána most Mátét megint megverte Antalyában… Úgy voltam a döntővel, hogy azért mentálisan biztos, hogy ez más, és egy ilyen saras, lassú pályán van a legtöbb esélyem megverni ezt a srácot, és revansot venni a múltkori vereségért. Úgyhogy úgy voltam vele, ha most nem, akkor lehet, hogy máskor sem fog sikerülni a győzelem ellene, így indultam neki.
- Folytatódhat a jó sorozatod a székesfehérvári challengeren is? Egészségesen érkeztél haza Törökországból?
- Azt tudom mondani, hogy a sérülések elkerültek az előző héten, persze azért érzem ezt az öt meccset, bennem van egy hosszú utazás most, meg kell szoknom a különböző körülményeket, más lesz a labda, kicsit a pálya is, mert ez nem szabadtéren lesz, hanem csarnokban. Szóval sérülést szerencsére nem hoztam magammal, kicsit fásultabb vagyok, nehezebbek a lábaim, regenerálódnom kell. Ha ez sikerülni fog, akkor remélem, hogy tudok szép eredményt elérni itt is ezen a héten.
- Végezetül: figyeled-e a világranglistát? Amin biztos, hogy a következő kiadásakor megdöntöd az eddigi 160. helyezéses karriercsúcsodat, az úgynevezett élő rangsorban már a 134. helyen jegyeznek.
- Figyelem, mindenképp, azért szerintem egy teniszező életében mindig nagyon fontos, hogy hányadik pozíciót foglalja el a világranglistán, és nagyon örülök, hogy végre be tudtam törni a top150-be. Azért azt gondolom, ez is egy mérföldkő, innentől viszont még nehezebb előrébb kerülni, de nem lehetetlen a feladat. Úgyhogy persze, természetesen figyelem, majdnem hétről hétre, meg azért az ember eljátszik a gondolattal, hogy mit kell nyernie ahhoz, hogy még előrébb jusson.
