0–2 az állás az első nap után

2025. szeptember 12.

Pénteken 15 órakor az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Magyarország–Ausztria Davis-kupa találkozó a debreceni Főnix Arénában.

Az első mérkőzésen Marozsán Fábián az osztrákok második számú játékosa, Jurij Rodionov ellen lépett pályára. A 89 perces találkozó elején Fábián sok hibával játszott, így az első szett gyorsan Rodionové lett. A folytatásban azonban felszívta magát a magyar, a második játszmában brékhátrányból egyenlített, majd a rövidítésben 0–3-ról fordítva nyerte meg a szettet. A döntő játszmában Marozsán került előnybe, de 3:2-nél Rodionov visszabrékelt, majd 6:5-nél, amikor Fábián a rövidítésért adogatott, az osztrák fogadóként lezárta a meccset (6:2, 6:7(5), 7:5).


A második egyéni találkozón már a délelőtt folyamán kiderült, hogy változtat az osztrák csapat: Filip Misolic betegség miatt nem tudott pályára lépni, így Fucsovics Márton ellen Lukas Neumayer állt ki. Ismét az osztrák szerzett vezetést, és bár 2:4-nél Marci visszabrékelt, Neumayer lendületben maradt, és 6:3-ra hozta az első játszmát. A második szettben azonban Fucsovics dominált, hamar brékelt és megtartotta az előnyét, így 6:3-mal kiegyenlített.

A mindent eldöntő szettben Neumayer 3:0-ra ellépett, de Marci zsinórban három játékot nyerve visszajött, majd 6:5-nél a győzelemért adogathatott. Végül rövidítés következett, ahol Fucsovics két meccslabdát is hárított, de a harmadiknál az osztrák kiharcolta a győzelmet (6:3, 3:6, 7:6(7)).


Holnap 0–2-es állásról folytatódik a párharc. Hatalmas szükség van rátok, hiszen három mérkőzést kell megnyernünk a továbbjutásért!

Gyertek, és szurkoljunk együtt, hogy a magyar Davis-kupa válogatott kiharcolhassa a Final 8-be jutást!